A Bethlen Gábor alap támogatásával – a HAT-KP-1-2023/1-001372 azonosítójú pályázat keretében – az idei évben a Vajdaságba sikerült elutaznunk a Türjei Szent László Általános Iskola és a sümegcsehi Fazekas József Általános
Iskola 7. osztályos tanulóival.
Felfedezésünk a horvátországi Eszéken kezdtük, ahol körbesétáltuk a történelmi belváros zegzugos utcáit. Bár az elmúlt években szépen felújították, bizony a kis utcák mélye máig őrzi a délszláv háború nyomait, több helyütt is golyó ütötte lyukak tarkítják a házak falait. Miután oda-vissza gyalogosan átkeltünk a Dunán, Laskó felé
vettük az irányt, ahol meglátogattuk a helyi általános iskolásokat, megismerkedtünk a
település és az iskola történetével. Az iskolapad után meglátogattunk egy közeli magaslatot, ahonnan a világháborús emlékmű mellől remek panoráma nyílt a Dunára, és annak túloldalán, Szerbiára.
Horátországi kalandozásaink után, átkelve a határként funkcionáló Dunán, első vajdasági megállónk Zombor volt. Itt a városnézés során szépen felújított, történelmi épületekkel, rendezett parkkal, és finom fagyival találkoztunk.
Napunk zárásaként, egy kisebb kitérővel – Brazília érintésével megérkeztünk Adára.
A hosszú és tartalmas nap után igazi felüdülés volt a vacsora, és a szálláson való
berendezkedés.
Kedden egy közeli településre, Óbecsére látogattunk el, ahol a nemzetközileg is
elismert kémikus Than Károly és festő Than Mór emlékére kialakítot emlékházban
hallhattunk róluk és a környékről pár érdekességet, csodálhattuk a festményeket, és
interaktív módon, mindenki a saját keze-lába által élhette át a tudomány csodáit.
A tudomány bizony sok energiát igényel, ezt nekünk is pótolni kellett. Erre a
legédesebb megoldásnak egy Zentai látogatás tűnt. Itt a Réel csokoládémanufaktúra
kis csokoládétörténeti kiállítását tekintettük meg, és mivel jókor voltunk jó helyen, 9 különböző csokoládét is megkóstolhattunk. Ráadásként, még mielőtt megmásztuk volna a városháza tornyát, megnézhettük annak kicsinyített, 80 kg csokoládéból készült makettjét is.
Töltöttség teljes, jöhetett az újabb kihívás, irány a zentai városháza, és annak tornya.
Mire felértünk a csodás panorámát kínáló torony kilátószintjére, nem kevesebb, mint
205 lépcsőfokot kellett megmásznunk. Útközben azért volt alkalmunk megpihenni, és
megismerkedni a zentai csata és az abban részvevők történetével.
A rendhagyó történelemóra után megnéztük a zentai csata egyik főszereplőjét
közelebbről. Magyarkanizsára érve hajóra szálltunk, és eltöltöttünk egy nagyszerű
órát a Tiszán.
Ám ezzel még koránt sem ért véget a nap, Adára visszatérve ellátogattunk a helyi
parasztság életét bemutató tájházhoz, ahol sok ismeretet szereztünk a mindennapi
életről, és a régi kor iskolai kellékeit is megtalálhattuk.
Június 4-e lévén, nem múlhatott el a nap anélkül, hogy ne emlékeznénk meg arról,
mi történt 124 éve ezen a napon, ami miatt ezekre a most is magyarlakta területekre
csak szigorú határellenőrzést követően látogathatunk el. Völgyparton a helyi
közösség megemlékezésén vehettünk részt, ahol a műsort a mi diákjaink előadása is
szebbé tette. A megemlékezés percei után pedig közösen, magyarok és vajdasági
magyarok együtt gyújtottuk meg az összetartozás tüzét, és énekeltünk róla, hogy mi
egy vérből valók vagyunk.
Szerdára már mindenkinek nagyon hiányzott az iskola, de szerencsére ezen a napon
lehetőségünk nyílt meglátogatni az adai Cseh Károly Általános Iskola épületét és
diákjait. Miután a díszkapun át bevezettek minket és megtudtunk egy halom izgalmas
dolgot a községről és az iskoláról lehetőségünk nyílt játszani az iskola diákjaival.
Kosár, foci, röplabda, egy kis beszélgetés, és huss, már el is telt az a másfél óra amit
együtt tölthettünk. Hegedűszóval, tánccal, és ajándékokkal ünnepeltük meg az új
barátságokat.
Délután ismét a városnézés kapta a főszerepet. Ezúttal Újvidéket jártuk körbe.
Felsétáltunk a várba, megismertük történetét, a felépítését, és az építőmesterek
leleményeit. Után a városban sétálva elfogyasztottunk egy kellemes fagylaltot, bár
végül nem csak ez, de egy kiadós zápor is segített lehülni a melegben.
A város után újra a falusi környezeté lett a főszerep, Adán megismerkedtünk az
állattartás rejtelmeivel. Lóápolás, az istáló takarítása is terítékre került, bár
kétségtelen, hogy az első kellemesebb élményt nyújtott. Mivel jól végeztük a dolgunk,
jutalomként résztvehettünk egy lovasíjjász bemutatón, miután a lovaglást és az
íjjászkodást is kipróbálhattuk, mely nem kevés élményt okozott.
Utolsó adai esténk is közös játékkal, beszélgetéssel telt, így kissé fáradtan vágtunk
neki kirándulásunk negyedik, záró napjának. Hogy biztosan bírjuk a gyűrődést,
elmentünk feltöltődni az Adai Wellness Központba, és az itt eltöltött pár óra után
valóban energikusan vágtunk neki a hazaútnak.
Hazafelé tartva megálltunk Palicson, ahol sétálhattunk a tó mellett, megcsodálva az
itt kialakított, elsőre múlt századinak tűnő üdülőtelepet. A helytörténeti séta után a
közeli Szabadkán folytattuk a városnézést, ahol a városháza és a zsinagóga sem
maradhatott ki, nem is beszélve a szép parkos környezetről.
Ezután már egy-egy pisebb pihenő kivételével már csak a buszból élveztük a kilátást,
különösen a Balatoni panorámát a Kőröshegyi-völgyhídról.
Élményekkel, emlékekkel teletöltött négy napot tölthettünk együtt, szinte észre sem
véve, hogy külföldre kerültünk, hiszen mindenhol magyar szóval, magyar emberekkel
találkoztunk.
A kirándulásról további képek tekinthetők meg a következő linken:
