Május 25-én útnak indultunk, hogy betekintést nyerjünk a Szlovákiában élő magyarok életébe,
megismerjük a határon túli magyar épületeket, intézményeket, túrázzunk a festői
környezetben, barátságokat kössünk és talán azért is, hogy megtanuljuk becsülni azt, ami
nekünk természetes (magyar beszéd, magyar nyelvű sajtó) ám 330 km-re tőlünk élő
magyaroknak előítéletekkel kell szembenézniük anyanyelvük miatt.
Első megállónk Szklabonya (Mikszátfalva) volt. – Itt munkálkodott Mikszáth Kálmán. A
mindmáig családias hangulatú, többnyire magyar ajkú település, véleményem szerint nagy
hatással lehetett az íróra. Mikszáth szülőházát sajnos lerombolták, a mai múzeumba 5 éves
korában költözött. Az írónak 4 testvére volt közülük Amália 1 évesen, Mária pedig
tüdőbajban húnyt el 17 évesen. Mikszáth Kálmán írsásaira nagy hatással volt az út túloldalán
lévő temető, valamint a helyi idős emberek meséi. Mikszáth hasonlóan fogalmazott: Nappal
hancúroztunk a temetőben, de éjjel nem mertünk bemenni. Az író a Szegedi Naplóban talált
önmagára olyannyira, hogy bizonyos műveit 24 nyelvre is lefordították. Mikszáth feleségét
kétszer vette feleségül, először titokban még szegény emberként, majd 5 év elteltével ünnepelt
íróként állt az oltár elé. Feleségétől 4 gyermeke született. Az ünnepelt újságíró és művész
szeretettel gondolt erre a falura, amikor pedig megtudta hogy róla szeretnék elnevezni a
települést, szerényen annyit mondott: „még az is melegséggel töltené el szívemet, ha
édesapámról a faluban egy utcát neveznék el”.
A szerény körülmények után, ennek ellentéteként, az Andrássyak kastélyát tekintettük meg
Betléren. A kastély nem számított állandó lakóhelynek, főleg a Vadászati szezonokban
használták a grófok. A díszes főbejáraton áthaladva mesébe illő fogadócsarnokba érünk,
aminek faláról a 14-15 századi Andrássy generáció tagjai tekintenek le ránk. A szekrények
többségét a kastélyban az úgynevezett hozomány/kengyeleláda helyettesíti. Szigorú etikett
ellenére az öltözék szabadon választható volt kivéve a vacsoránál, ahol mindenkinek a
rangjához méltó ruhában kellett megjelennie. A vacsora alatt általában háborúkról,
vagyonkezelésről valamint házasságkötésekről társalogtak. A kastély többnyelvű könyvtárral,
játékteremmel, borospincével, valamit hatalmas parkkal rendelkezik. A barokk stílusjegyek
kihangsúlyozzák a család tekintélyét, gondolok itt a hatalmas festményekre (a legnagyobb a
lépcsőházban található a Párizsból származó Bécsi medvevadászat), bútorokra, csillárokra,
díszes trófeateremre.
Utazásunk során meghódítottuk a Magas-Tátra hegyeit. A hegységben láthattuk a függőleges
földrajzi öveket, valamint találkoztunk közelről vörös rókával, a 2000 m magasan fekvő
tengerszemet körbe sétálva felemelő érzés kerítette hatalmába csoportunkat.
Jártunk még Kassán, Selmecbányán, Léván, ahol további érdekességeket, nevezetességeket
néztünk meg.
A legmeghatározóbb élmény számomra, a nagysallói iskola látogatása volt. A helyi emberek
vendégszeretete, és az iskolaigazgató szavai megtanítottak arra, hogy a földrajzi határok nem
választhatják el a magyar szíveket. Az utolsó Szlovákiában eltöltött esténken, szívmelengető
beszéddel búcsúztak el tőlünk. Az intézményvezető beszédében kiemelte, becsüljük meg
egymást, hogy egy nagy közösség vagyunk, és ha veszekedünk is, ne hagyjuk, hogy a határok
elválasszanak minket. Amikor ő volt Magyarországon egyetemista, megkérdezték tőle, hogy
szlovák létére, hogy tud ilyen jól magyarul beszélni? A kérdés rosszul esett neki, mivel ő soha
nem tartotta magát szlováknak. Ebből számomra az volt a legfontosabb, hogy ezek az
emberek több, mint száz éven át megőrizték magyarságukat egy idegen ország határain belül.
Selmecbánya mélyéről, a Magas-tátra tetejéig számos új élménnyel gazdagodtunk ebben a 6
napban.
